Belau koncert

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar 2018. május 26-án, Nagyszombaton, a Lovely Experience fesztiválon mutatja be a legfrissebb dalait.

A zenekar másfél év alatt több, mint 100 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon és külföldön egyaránt. Az első lemezük tavaly jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar amerikai turnéja után a Lovely Experience fesztiválon mutatja be vadonatúj dalait.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció másfél év alatt több, mint 100 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. Legutóbb a világ egyik legjelentősebb zeneipari eseményén, az austini SXSW Fesztiválon képviselték Magyarországot, áprilisban, pedig folytatják az európai turnéjukat.

A második Belau lemez előreláthatólag ősszel lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.

Jóga és hangterápia Majkóval

Időpont: 2018 január 13.
14.00 - 15.15 YOGA Majkóval
15.30 - 16.30 Zene terápia
(teljesen elfoglalt)
16.45 - 17.45 Zene terápia

Helyszín:YOGA POINT Trnava
Bulharská 42,
Nagyszombat

A jógapont stúdió meghívja Önt jógára és hangterápiára. A hangterápia nagy érdeklődésének köszönhetően két csoportban indul. A második csoportban csak néhány szabad hely van, ezért ne habozzon feliratkozni:
Lucia Buresova
buresova.lucia@gmail.com
sms at .txt: 0905 934 458